Karom még feléd nyúl
görcsösen, remegve kapaszkodik,
de már csak a levegőt markolja,
a szeleket,
szerelmünk szomorú szemtanúit.

Indulsz.
Ahogy hátrafordulsz
szemem kétségbeesve keresi tekinteted.
Emlékeimből kicsordul,
ahogy Akkor néztél rám
átadva nékem testedet.

Indulsz.
Ringó melleid utolsó intése
édes sebet tép arcomon.
Jaj, bársonyos párnáid közt
nem pihenek többé
tapadva forró bimbóidon.

Indulsz.
Csípőd kedvesen hullámzik,
hallhatatlan zenét sző a térbe.
De ölembe fájdalmasan mar
távolodó öled
utolsó nevetése.

Indulsz.
Szoknyádon még átsüt a Nap,
combod, térded égi íve villan.
De jaj, nem felém, nem felém lépsz
szaladnék utánad,
de a remény elillan.

Indulsz.
Utolsó csókod íze
még bennem lángol, véremben ég.
Ne sírj, Isten megáldott.
Veled a Föld, és
Veled az ég.

2003.