Iminek
2007.02.17. 11:41
Könnyeimnek dúló záporában állok Keserűség, bánat mossa végig arcom Erdei állatok vadcsapásán járok Alvó fák álmodják mindig izzó harcom
Fel, fel, fel szüntelen, mászom egyre feljebb Nyirkos, hűs sziklákon kapaszkodom Felordító csendű barlangokba beljebb Vágyaktól szakadok, már nem ragaszkodom
Fel, fel, fel még tovább, szállok föl az égnek Világfa ágain Hozzád emelkedem Úttalan utasa csendes nagy kékségnek Segítőm lámpásként, óvva szárnyal velem
Megyek, mert Te vársz ott, hófehér ruhában Tenger lágy fodraként hullámzó szép hajjal Égi nagy vászonnak szabad mámorában Festesz naplementét vöröslő olajjal
Fess, csak fess még, kérlek, áldott tehetséggel Álmaid titkait rajzold csillagútra Világíts felettünk igaz szerénységgel Ami sosem halt meg, támadjon fel újra
Fess zúgó folyókat, vadregényes parttal Párnákat, melyeken éjszaka pihentél Fess vágtató lovast, rendbe font varkoccsal Szűk párizsi utcát, merre sokszor mentél
Fesd ki a világot álmaiddal végre Légy a szürkeséget boldogsággá festő Fesd ki nagy szívedet arannyal az égre Minden festők között számomra az első
Közülünk elmentél, nem vagy messze mégse Felhő-ecseteddel napra nap dolgozol Csillagos szemünkkel nézünk égi képre Szívünkbe ott mindig új örömöt hozol
És ha csendes éjen, megpihenő tájon Susogó mezőre halkan kisétálok Fölémborul védőn aranypettyes vászon Megtalállak Téged, új csillagot látok
(2004.)
|