Mit jelent és honnan ered a “magyar” szó?

“Saját népet” biztosan, de talán “embert” is jelentett egykor a magyar szó (vagy annak egy része). Eredete talán finnugor, talán paleoszibériai, esetleg indoeurópai vagy akár török is lehet.

A magyar szó jelentésére, eredetére sokféle válasz adható. A válaszok függenek attól, hogy milyen történelmi korban próbálunk fényt deríteni az igazságra, és attól is, hogy melyik tudós honnan eredezteti a magyarságot, illetve szerinte milyen népekkel kerültek kapcsolatba az ősmagyarok. Annyi bizonyos, hogy a Honfoglalás előtti magyarság, az ősmagyarság sok tekintetben különbözött a mai népességünktől, s vannak olyan nézetek is, hogy nem lehet mai értelemben vett magyar népről beszélni a IX. század előtt, csupán olyan csoportokról, amelyek számtalan külső hatásnak voltak kitéve, de belső folyamataik is rendkívül bonyolult változásokat mutattak. A "magyar" szó jelentése három különböző korban

Az alábbiakban külön pontokban ismertetjük a magyar szó jelentéseire vonatkozó jelenlegi ismertek lényegesebb részeit. Jelenlegi nyelvünkben egyetlen jelentés többféle elágazását vizsgáljuk majd, de őstörténetünk idején igazán változatos jelentéstartalmakat és eredetet tulajdonítanak a tudósok ennek a szónak.

A magyar szó jelentéseinek tanulmányozásakor mindez csupán illusztrálja, hogy igen bonyolult e szónak az eredetét kibogozni, és egyelőre végleges választ nem is adhatunk e kérdésre. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy egy nép nevének az eredete egyáltalán nem biztos, hogy összefügg magának a népnek a származásával. E kérdésekkel az alábbiakban is foglalkozunk, de előbb nézzük, az eredeti kérdésre kínálkozó válaszok csoportosítását!

1. A magyar szó jelentése korunkban, illetve a közelmúltban
2. A magyar szó jelentése Anonymus korában és a Honfoglalás előtt
3. A magyar szó jelentése őstörténetünkben és a magyarság eredete

1. A magyar szó jelentése manapság és a közelmúltban

Mai, főbb jelentések:
- a mai Magyarországon élő nép
- a mai Magyarországon élő néphez tartozó ember
- a mai Magyarországon élő nép nyelve

A “magyar” mai jelentésére adható a legkönnyebben válasz, hiszen ha felütjük az értelmező kéziszótárat, akkor rögtön megtaláljuk, hogy nyelvünkben melléknévként és főnévként is használatos ez a szó. Melléknévként a tömegében Magyarországon (és tegyük hozzá: a szomszédos országokban) élő finnugor nyelvű népet jelenti, illetve az erre a népre jellemző tulajdonságokat. Főnévként “magyar ember”-t jelent, illetve e nép nyelvét, de például iskolában a “magyar” egy gyakran összevont tantárgyat, az irodalmat és a nyelvtant takarja, rövidítve.

Szóösszetételekben, régies kifejezésekben ugyanakkor más szerepben is feltűnhet a “magyar”: a díszmagyar például egyfajta ünnepi ruha, viselet. A “magyar betegség” régebben tüdőbajt, néha azonban maláriát is jelenthetett – ezt viszont tényleg csak régebben. A “magyar betegségek” közé tartozik azonban a széthúzás is! A ruhák között a “lenge magyar” egyszerűen a gatyát írja körül finomabban, de a “friss magyar” is tulajdonképpen egyik viseletünket takarja.

Az, hogy “magyar” szavunkat sajátunknak érezzük, jól látszik abból, ha valamit meg akarunk értetni valakivel, akkor “magyarázunk” neki, nem pedig finnezünk, majázunk, sumérozunk vagy éppen töröközünk… De ha magyarán szólunk, az is a világos, nyílt beszédet jelenti, akárcsak a ”magyarul” szónak is van – többek között – ilyen “magyarázata”.

2. A magyar szó jelentése Anonymus korában és a Honfoglalás előtt

Jelentések:
- Anonymusnál: azonos a mai jelentéssel, a Magyarországon élő népet jelenti, de egy tömbben élő népről van szó!
- Honfoglalás előtt: népet, de “saját népet” jelentő szó, esetleg törzset is takarhatott.

Anonymus korában a magyar szó nagyjából már mai jelentésében használatos, vagyis azt a népet jelenti, amely Magyarországon él. Méghozzá egyetlen tömbben! Ennek – ahogyan a ma használatos magyar szó esetében is –, nagy jelentősége lesz, nem véletlenül hangsúlyozzuk ezt különösen. Anonymus ugyanis számos dolgot félreértett krónikájában, amely történelmünk egyik legfontosabb, de sajnos egyik legpontatlanabb forrása is. (Vannak, akik kifejezetten tévesnek tartják Anonymus legtöbb, őstörténetünkre vonatkozó megjegyzését, vannak azonban olyanok is, akik árnyaltabban fogalmaznak vele kapcsolatban.)

Anonymus ugyanis használja a Dentumoger kifejezést, amelyet sokan “Dentümoger”-ként értelmeznek. Szintén Anonymushoz kötődik a Hetumoger kifejezés. Egyesek szerint a Dentumogerek és a Hetumogerek a magyarság egykori, a Honfoglalás előtti megosztottságára utaló kifejezések. A “Hétmagyarok” (Hetumoger) a levédiai magyarokat jelentette, a “Dentümogerek” pedig a Donyec mellett állomásoztak. A Dentü ugyanis a Donyec neve sokak szerint. (Megint mások összekeverik a Dentümogereket és a Hetumogereket: Levédiát vagy Belső-Ázsiát értik a Dentü előtag alatt, viszont Levédia pontos helyét ma sem tudjuk, tehát megjegyezhetjük: ez a terület akár a Donyec mentén is lehetett.)

A magyar szó legbiztosabb jelentése: "saját népi közösség"

Az azonban bizonyos (akárhol is voltak a magyarok szétszéledt csoportjai), hogy a két különvált csoportnak volt közösségtudata, legalábbis mindketten mogereknek vallották magukat a Honfoglalás előtti időkben. A moger szó azonban a középkorig használatos volt, de ekkorra már homályba veszett a Honfoglalás előtti jelentése. A moger-magyar szó ugyanis Árpád előtt a saját néphez való tartozást fejezte ki, a magyar szó tehát népet, de nem általában valamilyen népet, hanem a “saját népet”, “közösséget”, illetve “saját népi közösséget” jelentette Moór Elemér 1953-as tanulmánya szerint, amelyre sok hazai finnugor elmélet támaszkodik a magyarság nevének megfejtésekor.

Nem igazán nyelvész szakértők szerint azonban a moger csak egyszerűen a “törzs”-nek felelt meg. (A törzsre utal, hogy az Árpád-házi királyainkat adó törzs neve Megyer volt, amely a magyar szó magas hangrendű párja. Ez a magyar-Megyer párosítás részben talán Vámbéry Ármin turkológus munkásságára vezethető vissza, legalábbis ő vetette fel az elsők között, hogy a török kifejezések magas és mélyhangrendű párokba állíthatók. Ha azonban a magyarság neve egy török törzsi elnevezésből ered, akkor nagyon nehéz, szinte lehetetlen volna a szó jelentésének megfejtése.)

Hány honfoglaló törzs volt valójában?

Anonymus és mások krónikái, gestái több száz évvel a Hétmagyarok és a donyeci magyarok megosztottsága után keletkeztek, Anonymus tehát hiába ismerte a Hetumoger kifejezést, abból arra következtetett, hogy hét törzs vett részt a Honfoglalásban. Ez azonban biztos, hogy nem így van, a résztvevő törzsek száma különböző – például helynévkutatási - vizsgálatok szerint 7-10 között mozgott. Alighanem legalább nyolc törzsfő, és nyolc-kilenc vagy akár tíz törzs részvételével is történhetett a magyarok bejövetele a Kárpát-medencébe. A honfoglaláskori törzsek száma többek között azért is bizonytalan, mert nem tudjuk, hogy a kabarok egy vagy három csoportnak számítottak-e akkoriban: három altörzsüket ugyanis egyetlen törzsfő fogta össze, így a magyarokhoz társuló kabarok miatt a törzsfők és a törzsek száma sem biztos, hogy megegyezik.

Ami viszont a magyarokat illeti, az ő két csoportjuk egyes feltételezések szerint a Honfoglalásra újból egyesültek, így a levédiai(?) “Hétmagyarok” és a donyeci magyarok ismét összefogtak, és a köztük lévő különbségek ezután (Anonymus korára, jóval az Államalapításunk utáni időkre) már elveszítették a jelentőségüket. Persze a Honfoglalás előtt nem feltétlenül fogott össze az összes magyar: keletre sodródhattak bizonyos csoportok, így nem véletlen, hogy az 1200-as években Julianus barát még talál Magna Hungáriában, a mai Oroszország területén tőlünk elszakadt magyarokat, akik a tatárjárás után tűnnek le véglegesen a történelem színpadáról.

A moger mint népet jelentő szó Moór Elemér szerint azonban a legegyértelműbben a “sobamogera” kifejezésből fejthető ki. Ez ugyanis sokak szerint “Csaba (Chaba, Schaba, Soba) magyarjait” jelentette, de ennek sok értelme nem lenne, hiszen Csabának bizonyára magyarjai voltak eleve. Inkább tehát Csaba népéről lehet szó e kifejezésben, ami megint a népként, saját népi közösségként való értelmezést támasztja alá.

3. A magyar szó jelentése őstörténetünkben és a magyarság eredete

Mindeddig kifejtett, enyhén szólva is bizonytalan teóriák után érdemes egy dolgot leszögezni: moger szavunk bizonyíthatja, hogy a magyar szó egy összetételből jött léte. Ugyanis a finnugor nyelvek összetett, illetve idegen eredetű szavakban alkalmazzák a vegyes hangrendet. Márpedig a magyar elnevezés nem valószínű, hogy teljes egészében idegen lenne tőlünk…

A mély “o” és a magas “e” a mogerben arra utal tehát, hogy ketté kell bontanunk a moger kifejezést. Ennek egyébként a nyelvtudósok szerint nem is az Anonymus által használt moger lehetett az igazi alakja a Honfoglalás előtt, hanem nagy valószínűséggel a “mozsger”-hez hasonló hangzású volt a mai “magyar” szó.

Egy összetett szó nyomában

A moger-mozsger-magyar tehát egy összetett szó, amely az évszázadok, évezredek során különféle formákban tűnt fel. Ennek az összetett szónak az első része a finnugor közösség felbomlása után, a finn-permiek és az ugorok szétválása után, az ugor korban keletkezhetett. A magy- előtag a magyar szóban, illetve a mos-, mons-, mozs-, előtag a mozsgerben egy ősi társadalmi szerkezet tanúja. Az ugorok ugyanis két nemzetségben, frátriában éltek. Az előkelő mos (más néven: monys, mons, manys) frátria alávetette a por népcsoportot, akik paleoszibériai eredetűek lehettek. A por nemzetség medvekultusza kevésbé volt előkelő, mint a mos frátria lókultusza – erről Kristó Gyula is ír egyik könyvében. A két frátria közül az elnyomott por nevezhette el az előkelőket mosnak, esetleg manysnak – Moór Elemér szerint. Így tehát magyar szavunkban a magy- előtag akár paleoszibériai eredetű is lehet. A vogulok egyébként magukat ma is manysinak nevezik, ami erre a manys frátriára utalhat, az osztjákok, vagyis a hantik pedig az előkelőbb nemzetségüket hívják ugyanígy.

Az ugor manysok azonban egy idő után nem házasodtak tovább a szibériai eredetű porokkal, hanem egy permi népcsoportból választottak a feltételezések szerint társat maguknak. Ebből az ugor-permi együttélésből származhat Moór szerint a mozsger szó második fele, a manysok ugyanis rátaláltak a “her”-nek, illetve “ser”-nek nevezett permiekre, akikkel együttélve közös néven illették magukat: a mozsger így a “manys-her” összetételből alakult ki fokozatosan. Moger, magyar szavunk tehát egy paleoszibériaiak által az ugorokra alkalmazott (manys) és egy finnugor (er) szó összetételéből alakult ki Moór szerint.

Indoeurópai eredetű szó?

Ám Moór Elemér elmélete nem az egyetlen: a many-, magy- szótag magyarázatát Györffy György neves történész az indoeurópai népekkel együttélő ugorokra vezeti vissza. Szerinte a manys- a “man”-nak lehet a megfelelője, és eszerint a férfit, embert jelentő indoeurópai, iráni szóból ered az elnevezésünk. Ezek a manysok aztán – tehetjük hozzá – előkelőbb származásuk, lókultuszuk révén tényleg elnyomhatták a porokat, az irániak után paleoszibériai népekkel élhettek együtt. Így tehát a manys-, magy- előtag nem paleoszibériai, hanem indoeurópai eredetű népünk nevében, viszont a permi népekkel való együttélés később tényleg bekövetkezhetett, így a manyshoz hozzáragadt az “-er” végződés, amely folyamatosan “-ar” végződésre módosult.
A moger, mozsgyer szó második részének, az “-er”-nek mindemellett még többféle magyarázata lehet: ez a második rész felveheti az “–er” vagy “-eri” formákat, amelyeket a török “ember” szóra vezetnek vissza egyesek. Ez az “-er” ugyanis törökül embert jelent, s ezt a Megyer törzsnévben (amely a magyarnak a magas hangrendű párja) tisztán meg is találhatjuk. A magyarnak tehát az –ar végződése a török ember szóból módosult. Ha török eredetű a magyar szó, akkor viszont nagyon nehéz lenne a jelentésének a meghatározása.

Megint mások viszont néhány finnugor szóval rokonítják ezt a végződést, de szerintük is “embert” jelentett az “-er” utótag.