CSODASZARVAS
Jó útra csábító vagy lélekvezető állat, erre utal a szarvasszánon való utazás és a szarvasűzés képe. Ősi eredetmonda a csodaszarvas legendában az új hazába vezető nőstény állat. Eredete megtalálható a steppei népeknél, így a szarvashoz köthető a vándorlás, az új haza keresése, a nőrablás (az asszonyokat nem viszik haza otthonaikba, azokhoz költöznek, vagy új hazát keresnek) és a két testvér motívuma, amely a honfoglalók két ágát jelképezi. Totemállat voltára neve is utal, mint ősanya: Eneth (török eredetű: ünő, nőstényszarvas).
Agancsot a hím szarvas visel, a nőstények (kivéve a rénszarvas nőstényét) agancstalanok. Az ábrázolásokon szoptató agancsos nőstényszarvas látható, az eredetmondák szarvasa is agancsos. Évente lehullajtott és újranövesztett agancsa miatt az újjászületés, a megújulás, a bőség és a Nap szimbóluma. Képi kifejezése: méhében, agancsán, homlokán a fény, a Nap, oldalán a Hold, testén a csillagok, a Tejút. Életfa alakú agancsa kapcsolatba hozza az életfával, de maga a szarvas is együtt jelenik meg vele, amint iszik a fa tövében eredő forrásból. Fontos a kapcsolata az élet, vagy halál vizével. A mesékben tartózkodni kell az állat lábnyomából való vízivástól (Szarvassá változott fiúk, Zöldike, Tündér Ilona történetei).
A szarvas mutatja meg a templomalapítások lehetséges helyét: Szent Gellértnek a bakonybéli monostort, Szent Lászlónak a váci egyházat. Állatküzdelemben mindig ragadozó állat küzd patás, növényevő állattal, vagy termékenyíti meg (turul-monda). Állatküzdelem az alapja a táltosok bika alakban való viaskodásának. Ilyen küzdelem a keresztény művészetben az erény és bűn harcának ábrázolása az oszlopfőkön.
Történt egy napon, hogy vadászni indultak, és a pusztában egy szarvasünő bukkant fel előttük; az menekült előlük, ők pedig a meotisi mocsarak közé is követték. Ott azután teljesen eltűnt előlük, és bár sokáig keresték, sehogyan sem akadtak a nyomára. Bejárták a már említett mocsarakat és állataik legeltetésére alkalmasnak találták. Miután apjukhoz visszatérve megkapták tőle az engedélyt, minden holmijukkal a meotisi mocsarak közé mentek, hogy állataikat legeltetve ott lakjanak. A Meotis vidéke Perzsia földjével szomszédos; egyetlen gázlót kivéve mindenfelől tenger fogja körül, folyói nincsenek, de bővelkedik füves területekben, erdőkben, halakban, madarakban és vadakban; a be- és kijárás azonban nehézkes. A meotisi mocsarak közé mentek tehát, és öt évig el nem mozdultak onnan. Mikor a hatodik esztendőben kijöttek, a pusztaságban véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire bukkantak, akik a férfiak nélkül sátoroztak, s éppen a kürt ünnepét ülték és zeneszóra táncot jártak. Jószágaikkal együtt gyorsan elragadták őket a Meotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az első zsákmány. Történt pedig, hogy abban a küzdelemben ama gyermekek között az alán fejedelemnek, Dulának két leányát is elfogták, egyiküket Hunor, a másikat Magor vette feleségül. Ezektől az asszonyoktól származtak azután az összes hunok, illetve magyarok. Történt pedig, hogy miután sokáig laktak a meotisi mocsarak között, kezdtek hatalmas néppé növekedni, s ez a vidék már sem befogadni, sem táplálni nem volt képes őket. |