Az Árpád-vonal nyomában Utunk kezdetén Beregszászban megtekintettük az egykori Magyar Királyi Törvényszék romos épületét, mellette a hajdani Royal Szállót is, melynek épületét a magyar állam 2001-ben visszavásárolta, majd példaértékű felújítása után a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola kollégiumát alakította ki benne. A Borzsavölgyi Gazdasági Vasút járműtelepén is jártunk, ahol sajnos lehangoló állapotokat tapaszaltunk. A még 1910-ben Diósgyőrben készült síneken roncskocsik és mozdonyok sorakoznak. A kisvasút egykori fővonalát Beregszász–Komlós között már csak üzemi célból használják, Ilosvától Kovácsrétig felhagyták a pályát. Menetrend szerinti vonatok a szárnyvonalon, Ilosva – Komlós – Nagyszőlős között járnak. A Munkács melletti Kendereske szőlőhegyén különleges élménnyel gazdagodtunk. A szőlőtőkék közül elénk táruló csodálatos panoráma tökéletesen azonosítható a Feszty-körkép hegyvonulataival! Messze nem köztudott, hogy a festő 1892-ben művésztársaival itt állította fel táborát a tájképi vázlatok elkészítésére. Ökörmezőnél figyeltünk fel először a Nagyág folyó medrében az Árpád-vonal részét képező beton harckocsiakasztó gúlákra. Az első bunkert Alsószinevéren, a Talabor és az Ozeranka összefolyásánál találtuk. A hegyoldalt borító erdőben további különböző betonfedezékekre leltünk, közöttük futóárkokkal. Túravezetőnk ismertetőjéből megtudtuk, hogy a védvonal kiépítése 1940-ben kezdődött, annak tervezésénél, és a későbbi észak-erdélyi továbbépítésnél felhasználták a többi európai, be nem vált erődrendszereken szerzett tapasztalatokat. A határokon innen, attól öt-tíz kilométerre az összeszűkülő folyóvölgyekben és jól védhető szorosokban kiépített Árpád-vonal völgyzárak láncolatából állt, melyeket útzárak, harckocsiárkok, gyalogság elleni szögesdrót akadályok és aknamezők, a folyómedrekben harckocsiakasztó gúlák alkottak. Ezen védőelemek egy-egy körvédőképes és körvédőköteles erődöt képeztek a támadás hatékony visszaverésére. A front közeledtével 1944-ben további két védelmi állást létesítettek, az ezeréves határokon futó Szent László, és a Kárpátok előhegyeiben, Galíciában a Hunyadi-állást. Az egykori Ozeranka-vízfogót a Talaborba ömlő patak völgyében gyalogosan közelítettük meg Alsószinevértől. A rengeteg fenyvessel borított fenséges hegyoldalak között zuhogó patakon létesített duzzasztót egy árvíz évekkel ezelőtt elmosta, így ma már csak az épület egy része áll, benne az Erdészeti és Tutajozási Múzeummal. Itt megismerhettük, hogyan szállították le hajdanán az erdőkben kitermelt fát tutajokba kötve az Ozerankán, a Talaboron, majd a Tiszán egészen Szolnokig, Szegedig. Vízköznél is találtunk több bunkert, jelenleg az egyiket buszmegállóként, a másikat „őrbódéként” használják. A fölöttük magasodó, soha el nem készült hatalmas szállodaegyüttes ma már rom, de még a toronydaru is ott rozsdásodik… Vízköztől a Toronyai-hágóhoz utaztunk. Az ezeréves magyar határon a katonatemető őrzi az itt elesett honvédek emlékét. Miután tiszteletükre kitűztük nemzeti színű szalagunkat, az egykori határvonalon a Szent László-állás nyomait kutattuk. A főként első világháborús fedezékekből kialakított védelmi vonal emlékei helyett azonban csak két gombaszedő sátrára bukkantunk az erdőben. A Volóchoz közeli Jablonka alatt csak hosszas keresgélés után, egy idős ruszin bácsi segítségével találtunk rá az Árpád-vonal két egykori szerb sorompójának maradványára. A betonba foglalt vasúti sínekből épített útzárakból mára csak a befoglaló vasperemes fészkek maradtak fenn. Egy ilyen fészek „feltárása” során megtaláltuk az egykoron másfél méter magasan kiálló sínszálak csonkjait is. Lelkes munkánk közepette Pali bácsi (Pavel Laszlovics) elmondta, hogy apja még a magyar hadseregben szolgált, és az isonzói frontra is eljutott. Kitért a Volóc környéki harcokra is: „ezek itt még mindig harcoltak, mikor a ruszkik már Debrecent is elfoglalták”. Valóban, az Északkeleti-Kárpátokon át támadó 4. Ukrán Front mindaddig sikertelenül próbálkozott az Árpád-vonal bevételével, mígnem a dél felől támadó 2. Ukrán Front előrenyomult az Alföldön, és a bekerítés veszélyét elkerülendő, kivonták a keleti határszélen harcoló magyar és német csapatokat e térségből. A támadók sikereit javarészt az augusztusi román átállás tette lehetővé. A hegyoldalban öt, a visszavonuláskor kényszerűen felrobbantott bunkert találtunk, és többfelé bukkantunk drótakadályok nyomaira is. Néhol még az eredeti, hatvanéves szögesdrótok is megvoltak! Harckocsiakadályt is találtunk a Vecsa-patakban, mely annyiban különbözött az önálló gúlákból álló rendszerektől, hogy a medret teljes szélességében lebetonozták, ezzel összekötve az egymást szabályos elrendezéssel követő gúlákat is. A Vereckei-hágón és a hatóságilag félbehagyatott honfoglalási emlékműnél is tiszteletünket tettük, majd néhány kilométerre beutaztunk Galícia földjére is. A szemmel láthatóan még a kárpátaljai falvaknál is szegényesebb Klimiecig mentünk el, ahol 300 évvel ezelőtt, a szabadságharc kezdetén Rákóczi fogadta Bercsényi Miklóst és a kurucok küldötteit. Az Árpád-vonal kétségkívül legérdekesebb eleme a felsőgerebeni egykori páncéltörő tüzelőállás alagútrendszere volt. A kijárati bunker eredeti páncélajtaja mögé belépve nekiindulhattunk a hegyet átszelő alagúthálózatnak, melynek túlsó kijáratainál alakították ki a lőállásokat. A bátortalanul induló föld alatti kirándulás végül közel negyven percig tartott, mialatt száz méterekben is mérhető távokat tettünk meg az ember-magasságú, fordított tojás keresztmetszetű, néhol termekkel tagolt, szétágazó alagútrendszerben. A járat alján levő vízelvezető-árok fölött eredeti, de már hiányos fapallókon lépdelve haladtunk előre. A csatlakozó mellékágakban néhol meredeken emelkedett az alagút, másutt falépcső vezetett lefelé a mélybe. Messziről víz csörgedezése hallatszott a végeláthatatlan tárnákból. Ehhez hasonló rendszereket a francia Maginot-vonal eleste után Magyarországon már nem építettek. Rájöttek, hogy az egyszerűbb módszer hatékonyabb. Ez később be is bizonyosodott, hiszen az Árpád-vonal volt az egyetlen olyan erődrendszer Európában, melyet az ellenségnek nem sikerült áttörni, csak megkerülni! Ezen páratlan élmény kitűnő zárása volt utunknak, felemelő érzés volt végigjárni a hat évtizeddel ezelőtti honvédő harcok egy-egy színhelyét, tisztelegni az Árpád-vonal tervezőinek és védőinek nagysága előtt. Jakóts Ádám (Megjelent a Turista Magazin 2004/4-es számában.)