Honfitársaim!

Ami október 23-án történt arra csak azt tudom mondani, gyönyörű volt. Persze nem a Gergényi-pribékek őrjöngésére gondolok, nem. Hanem arra, amit a nép, főleg a fiatalok tettek. Hányszor hallottam az elmúlt években, hogy á.. ezek a mai fiatalok már nem alkalmasak semmire, nem olyanok, mint a régiek. Hányszor mondtam az ezt szajkózóknak, hogy ez nem így van. Hogy igenis a mai fiatalokban is ott izzik valahol mélyen a parázs. Lehet, hogy nem is tudják, de ha eljön az idő, és történelem szele megfújja, hát tűz lesz abból a parázsból, és hősök lesznek.

Többször már nem kell ezt mondanom, mert újra vannak pesti srácok. És nem csak kopaszok, hanem hosszú hajúak, és rövid hajúak, és hímzett nadrágos diszkóba járó lányok. És nem csak "focihuligánok", hanem egyetemisták, és szakácsok, és autószerelők, és motorosfutárok, és mindenfélék. Mert mindig is voltak, csak nem hívta őket eddig a haza. De most hívta, és ők megtették, és meg is fogják tenni. Ez a gyönyörű. Lehet, hogy van, akinek morbidnak tűnik e helyütt ez a kifejezés, de nekem nem jutott más eszembe arra, mikor a megbütykölt tank megindult a rendőr sorfal felé, és láttam, ahogy a tömény dízelolaj füstbe rohannak utána kővel a kezükben az elképesztő könnygázgránát kereszttűzben, és támadnak.

Láttam, ahogy a hisztérikus-idióta főpolgármester által képmutatóan kirakott óriási szabadság-felirat betűit hihetetlen leleménnyel összegyűjtve, kirakják azt a rohamosztaggal szemben, hogy ország-világ lássa miért harcolnak. Láttam, ahogy az Uránia mozinál a mobil WC-ket maguk előtt tolva közelítik meg a rájuk folyamatosan tüzelő pribékeket, hogy a saját maguk eszkábálta Molotov-koktéllal válaszoljanak az agresszióra. Vagy ahogy az árkádok alatt cselezve, kiugrálnak és dobálnak, aztán visszabújnak, így próbálva késleltetni a rendőrrohamot, amíg a többiek barikádot építenek a Ferenciek terén.

Most már biztos, hogy győzünk! Csak azt nem tudom megmondani, hogy még mennyi idő kell hozzá, de meglesz a győzelem. Gyönyörű ez a legújabb magyar forradalom, valahogy megbukik minden igaztalanság. Nem csak a ’45 óta a nemzetünk vérét szopó ősellenség, de megbukik a velük egyezkedő, paktumozgató szalonellenzék is, akik nem vesznek tudomást róla, hogy tőlük száz méterre lövik a magyarokat. Nem vesznek róla tudomást, mert azok, akik száz méterre hősiesen küzdenek az elnyomó gépezet ellen, azok nekik is csak szélsőséges csőcselék, huligánok, randalírozók. És nem a hőn szeretett békésen tapsikoló birkáik, akik vallási fanatikusokként nem hiszik el még azt se, amit a saját szemükkel látnak, ha azt Orbán Viktor nem erősítette még meg. És megbukik a médiavilág is, amelyik totálisan átpolitizált, és mind valamelyik pártbrancs érdekei szerint szelektál a hírek között, magasztal vagy mocskol személyeket, elhallgatja, vagy pénzért árulja a hazafiságot.

De mindeközben magasra emelkedik az Árpád-sávos zászló. Mert vegyük észre, ennek a forradalomnak ez a jelképe. Úgy, mint ’56-nak a lyukas zászló volt. Milyen régóta szerettük volna sokan visszahelyezni ezt a zászlót az őt megillető rangba, de nem tudtuk az állandó igaztalan vádaskodással szemben elérni ezt. És most egyszerre ott lobog, a trikolór mellett mindenhol. Gyönyörű!

Boldog vagyok. Most már csak a családom miatt érdekes, hogy mi lesz velem, magam miatt már nem. Én már olyasmiket éltem át, amiért érdemes volt élni, bármi is jön ezután. Bár lehet, hogy csak most jön a java. Lehet, hogy még jobban bekeményednek a dolgok. Az MTV ostrománál még rendőrökkel álltunk szemben, akiknek még volt arcuk, akiket még ki kellett menteni az égő autóból, mert küzdelemről volt szó és nem gyilkolásról, akik még segítettek hajnalban, mikor haza indultam, arrébb tenni a Nádor utcában az autómat, hogy ki tudjak a parkolóból a sok rendőrautó közül állni. De aztán ők valahogy eltűntek. És megjelentek helyettük a Csillagok háborújából ismert rohamosztagosok, akiknek se arcuk, se számuk, egyformák, lelketlenek. Ütnek, vernek, lőnek, elpusztítandó ellenségnek tekintenek minket. És lassan mi is kezdjük annak tekinteni őket. És ez a kemény.

Most még, ha mondjuk a gazdák traktorjaikkal blokád alá vonnák a fővárost, vagy az országot – persze ezekre a MAGOSZ-vezetőkre, akik inkább virtuális, mint valós vezérei a gazdatársadalomnak, és a Kádár-rendszerből átmentett beidegződéstől vezérelve beülnek egy pártfrakcióba, és mivel onnan jön a nagy pénz, inkább odanyalnak, szóval ezekre nem nagyon lehet számítani. De ha a gazdák függetlenítenék magukat tőlük és megcsinálnák, és a hatalom meghátrálna és föladná, akkor még meg lehetne vér nélkül úszni ezt a dolgot. De valószínű, hogy a hatalom nem fog meghátrálni, mert aki itt veszít, az örökre veszít. És ezt ők is jól tudják, ezért aztán a végsőkig el fognak menni.

A maratoni békés demonstrációk amellett, hogy szinte teljesen eredménytelenek, lassan a hatalom törvény- és rendelet-módosításai miatt, szinte már lehetetlennek is tűnnek. Ezért, magyar testvéreim készüljetek fel a harcra, mert valószínű, hogy azt nem lehet már megúszni. És itt most fontos dolgokat kell átgondolnunk. Az október 23-án kiderült, hogy a nagy tömeg ellen a rendőrség egyetlen hatékony fegyvere a könnygázgránát. Mivel látták, hogy a fronton rohangászó kődobálók még ettől sem riadnak vissza, elkezdték a mögöttük lévő tömeget lőni, amely viszont erre fejvesztve menekült. A legelől álló legbátrabbak, elveszítve a mögöttük lévő tömeg megnyugtató erejét, magukra maradtak és bekeríthetővé váltak, így vissza kellett vonulniuk nekik is. Ezért innentől kezdve mindenki hozzon magával maszkot vagy kendőt, lehet hozni síeléshez vagy flexeléshez használatos zárt szemüveget, vagy akár gázálarcot is – kereskedelemben lehet kapni.

És ne meneküljetek egyből, amíg csak lehet, állni kell a tüzet. Továbbá semmi értelme nincs a barikádépítésbe fektetett őrült sok energiának, ha azt nem tudjuk védeni. Pont az a jó barikádban, hogy mögé bújva védve vagyunk a lövedékek általi találattól. Olyan eszközöket kell szerkeszteni vagy beszerezni, amivel mi is távol tudjuk tartani az ellenséget, mert a kődobálás erre nem jó, nem hiszem, hogy nincs fantáziátok ehhez. Senki ne jöjjön üres kézzel! És bátorság, bátorság, bátorság! Történelmet írunk. Semmivel nem vagyunk kevesebbek, mint az ’56-osok sőt többek is lehetünk, mert nekünk most van esélyünk a győzelemre, nem úgy mint nekik volt.

És ha a rendszer megbukik, mert ennek az egész igaztalan rendszernek kell elbuknia mindenestől, akkor építünk egy olyan Magyarországot, ami Mátyás király óta maximum csak Rákóczi és Kossuth felvillanásaikor létezett.

És újra felemelkedünk a nagy nemzetek közé, és rólunk fognak példát venni a világ népei. Ezért érdemes harcolni, ezért még meghalni is érdemes lenne, ráadásul nekünk azt valószínűleg most nem is kell.

Kitartás, Isten velünk van!

Budaházy György