Hun karácsony
 
No nem véletlen, hogy Karácsony is közel esik e dátumhoz, a kereszténység kénytelen volt sok nálánál sokkal régebbi hagyományt burkoltan beemelni. A Jézus nemzsidó (pl. párthus) eredetében hívőknél, napjaink óhitű magyarjai körében egészen jól megfér a kettő egymással, nincs is ellentétben, ahogy buzgó katolikus írek is mélyen hisznek és ragaszkodnak ősi kelta kultúrájukban/hoz. Őket persze nem gúnyolja és gyalázza saját hazájában egy szdsz-szerű idegen söpredék, és a világ legtermészetesb dolga, hogy ilyenkor tűzvarázslatokat tartanak a hagyományos Yule tánc mellett. Szakmunkák ezrei tárgyalják Karácsony pogány/kelta eredetét, s megtartják ezt az írekkel közös gyökerű és nyelvű walesiek és skótok is.

Mellesleg nem feltétlenül bölcs dolog az ómagyarokat, hunokat a lekicsinylő értelemben pogányoknak nevezni, hiszen egyre több adat és kutató támasztja alá, hogy a magyarság 1000 előtt jóval keresztény nemzet volt, csak éppen a maga módján. Legyünk hát büszke pogányok.

Kerecseny-ünnep volt Debrecenben is (2006)

A mai óhitű magyarok, például a táltosegyházak hívei ilyenkor zarándokútra indulnak, leginkább a Pilisbe, amely számos táltos/pálos titok őrizője. A pálosrend szerzeteseit a nép a középkorban fehér táltosoknak hívta, minthogy ők voltak azok, akik a táltosok rendjét keresztény köntösben átmentették a régi világból a Szent István idején formálódó újba, és sokáig ők képezték a magyar királyi hatalom legfőbb támaszát, spirituális és gyakorlati tanácsadótestületét. Kerecseny ünnepen sólymot röptettek, tűzugrottak, táncoltak és virrasztottak eleink (Diósdon éppen folyamatban egy ilyen ünnepség, a Hun Karácsony).

Sólyom nagyhatalom

A kerecsen sólyom (Falco Cherrug) valóban nemzeti madarunk, ősi szimbólumunk. Ő a Turul, hiszen a sólyomra használt másik régi szavunk a turul. Legnagyobb európai állománya a  Kárpát-medencében él, (azon belül 80% a csonkaországi állomány). Szent állatunk Trianon, és főként a kommunista megszállás évtizedeiben a kipusztulás szélére került, életpályája szinte a magyarságéval forrott össze. Azóta, hála a természetvédőknek és nemzetközi sólyommentő projekiteknek, állománya stabil, sőt gyarapodik (minden más államban csökken a számuk). Minden harmadik európai kerecsen Nagy-Magyarország területén él. Természetesen ettől még ma is szigorúan védett és veszélyeztetett (ahogy nemzetünk is, amely azonban nem védett, sőt kilövési engedély érkezett rá Izraelből), de 20-30 párról sikerült mára mintegy 130 fészkelő párra gyarapítani a felbecsülhetetlen értékű kerecsen populációt. Ugyanakkor sorsa azt is mutatja, hogy a gödör alján is fel lehet állni. Nagy dolog, kivételes megtiszteltetés megpillantani egy vad sólymot, talán ő jön hozzánk, ha jön. (Mostanság keveset jön, de 2006  tavaszán e sorok írójának sikerült egyet látnia. Mielőtt fényképezőgépéhez kaphatott volna, a fenséges madár könnyedén, nem sietve, mégis másodpercek alatt tovaszállt.)

Más szavakkal: sólyomnagyhatalom vagyunk, de még véletlenül se gondoljon senki a magát köztársasági elnöknek hívató hanukázó, cigányfajvédő nyomorultra.

Egyes mai katolikusok sem feledkeznek meg az ősi hagyományokról, ennek köszönhetően Pilisszántón tavaly decemberben szentelték fel a kápolnát a Magyarok Nagyasszonyának, Nagyboldogasszonynak. Akárhogy is nézzük, ez a ceremónia a napvallás, Öregisteni óhitünk elemeit hordozza magában, még ha a Kerecsenyről (amely pedig Turul madarunk is egyben) itt külön most nem is szólottak.

2006. december 21-én, reggel fél nyolckor a termékenyítő nap ködbe burkolózott a Ziribár hegyszoros ölelésében, de az oltár mögött ülő Boldogasszony tudta, hogy neki, a Magyarok Nagyasszonyának szentelik fel a Pilisszántói Boldogasszony Kápolnát.

Az őrt álló két pálos remete toronyban megszólalt a harang, és mintegy ezren fohászkodtak, imádkoztak a magyarság erkölcsi megújulásáért, Európában betöltött ősi szerepének erősítéséért.

Három évvel az alapkőletétel után felavathatták a Pilisszántói Boldogasszony Kápolnát, amely hirdeti a magyar nemzet egységét és a Szent Korona népeinek testvéri közösségét. A csupán kőből épült istenháza Makovecz Imre építész első olyan tervén alapszik, amely szerint az egész épületet csak kőből és nem fából emelik fel. A kápolnaépítőket, az ide zarándokló magyarokat köszöntötte az kápolna fővédnöke Szőnyi József, Pilisszántó volt polgármestere, akinek áldozatos munkája nyomán ismerik meg egyre többen a magyarság történelmének egyik legfontosabb helyszínét.

A kápolna bejárata fölött kőből faragott napmadár kitárt szárnyaival hívja a betérni szándékozókat, hiszen a nap egyben a megváltó Krisztus testét és az oltári szentség kisugárzását is mutatja. A pilisszántói kápolnaavató egészében jelképezte azt a folyamatot, amely sok-sok ember lelkében, szellemvilágában az utóbbi időben végbemegy. Ősi hitvilágunk feltámasztott „táltosai” dobolásukkal hívták az égieket, égett a máglya a sötétben, hogy sejtelmes lángjaival is megvilágítsa a magyarság legújabb szent helyét, és akik baktattak fölfelé a hidegben a dobra, a kápolnához, érezték a hideg fuvallatot, de a lélek melegségét is.

A székesfehérvári megyéspüspök, Spányi Antal a szentistváni gondolatokat is kiemelve szólt, és megfogalmazását külön meg kell köszönni, a jelenlegi határainkon innen és azokon túl élő honfitársainkhoz és szentbeszédében a magyarság erkölcsi megújulásának szükségességét hirdette. A püspök nem mondta ki konkrétan, de szavaiból érezni lehetett, hogy a globalizálódó európai tengerben egy lámpásnak, útmutatónak képzeli a magyart, aki egykoron fegyverrel védte élete és utódai árán a keresztény Európát, s most a rátörő egyéb veszedelmek közepette szellemi védőbástya, útmutató, hittel teli erő lehet.

A kápolna előtti magaslaton lobogtak a nemzeti színű és az Árpád-sávos zászlók, a fázósabbak a tűzhöz húzódtak, és a pilisszántói jó tót atyafiak által felkínált meleg teát kortyolgathatták, és elfogyaszthatták szívélyesen kínált harapnivalójukat.

A katolikus liturgia szerint lezajlott szentmise végén felhangzott a méltatlanul elfelejtett és csak az utóbbi egy pár évben „előszedett” legősibb himnuszunk, a Boldogasszony Anyánk, és nagyon sokan úgy érezték, hogy az utána következőre már nincs is olyan nagyon szükség. Elementáris erővel tört elő a Napba Öltözött Asszonynak, Babba Máriának, az Ősanyának dalban fogant, őt köszöntő és ugyanakkor róla is szóló üzenete, s a zivataros századainkat idézte Himnuszunk, Szózatunk és a trianoni területcsonkításra örökké emlékeztető Székely Himnusz.