Egyedül ült, a szürke félhomályban.
Halálos gond, tartja hatalmában.
Támadni kell, vagy várni hogy ő támad.
S ha gyorsan nem győz, úgy győzhet-e harcaában?

És a hó csak hull,
Megfagy a föld és a szív.
A hó csak hull, arcodra dermed a kín.
És a hó csak hull, ez győz le nem az ellenség.
És a hó csak hull,belevesz álom és reménység.

Forró nyár volt, s hosszú útra mentek.
Tronbita szólt, és harci dob pergett.
Büszke zászlók, a szélben táncra keltek.
Nem tudhatták, a vesztükbe menetelnek.

És a hó csak hull,
Megfagy a föld és a szív.
A hó csak hull, arcodra dermed a kín.
És a hó csak hull, ez győz le nem az ellenség.
És a hó csak hull,belevesz álom és reménység.

Múlt az idő, a nyárból kétszer ősz lett.
Az őszből tél, a fény itt már nem győzhet.
Megdermedt a táj, merre csak szem ellát.
S a hó lepel fedi, a halott hősők arcát.

Refr.És a hó csak hull,
Megfagy a föld és a szív.
A hó csak hull, arcodra dermed a kín.
És a hó csak hull, ez győz le nem az ellenség.
És a hó csak hull,belevesz álom és reménység.

Hideg szél fújj, a fegyver zaj elült már.
A kéz lehull, az élet lassan elszáll.
Bealkonyul, a sötétség erősebb.
Elszabadúl, s éj lepli a földet.

Refr. X2