Koppány kupája
(folytatás)

(Országunkban nemcsak abból állt régen a halotti tor, hogy az elhunyt emlékére ételeket és italokat fogyasztottak el.) A torból a torol felé mehetünk tovább, mely úton egy hihetetlen keménység és hatalmas erő felszabadítása történik. Az avar koponya szertartási vonulat után érkezünk el a Honfoglalás időszakába. Itt bukkan fel újra az a hatalmas koponyalékelési hullám, ami a föld különböző pontjain összefüggően jelenik meg, (Peruban ez még a Kolumbusz előtti időket jelenti) folyamatos leletek bizonyítják ezt.

A Kárpát-medence, ahol a bronzkorszaktól kezdődően megfigyelhető ennek az áldozati szertartásnak megjelenése, pontosan kimutatható a kun időkből, a szkíta és a hun korszakból megint folyamatosságot észlelhetünk. A Hun birodalom megszűnése után találunk egy két-évszázados rést, ahol nincs nyoma. Pontosabban elvétve van, s ekkor érkeznek meg Árpád hadai, és nem tudjuk milyen vallásos úthoz kell tartozni ahhoz, hogy a koponya-csontot megnyissák.

Ez azért hangsúlyozandó, mert egy jelentős vonulata a honfoglalás-kori leletanyagnak. A honfoglalás korából ránk maradt síroknak hihetetlen nagy százalékára jellemző ez. Nem egyedi esetről van szó, nem szórványos jelenség, hanem egy nemzet vallásának útján jelennek meg ezek a koponyák. Ez azt jelenti, hogy meg kell keresnünk azokat a vallásos, szellemi okokat, melyekkel meg lehet magyarázni a koponya-lékelés szertartását, mert rendkívül lényegesnek és fontosnak tűnik.

Ha az életkort vizsgáljuk érdekes, hogy a legtöbb lékelt koponya a 25 és 30 éves férfiak és nők köréből származik. Tehát ez a korosztály, akiknek körében elvégezték ezt a bizonyos beavatási szertartást. A koponya trepanáció útja tehát a 25-30 éves korhoz kötődik. Ez azért hangsúlyos, mert az emberi életen belül van egy 5 éves időszak, amikor sűrűvé válnak ezek a leletek. Ebben a korban már végképp becsontosodunk, ez az az időszak, amikor már nem lehet növekedést előidézni, maga a csontozat is megkeményedik. Ez a lék a fejtetőt nyitja meg pont azon a területen, ahol a leglágyabb, amikor a gyermek meglátja a napvilágot. Tehát itt egy olyan állapotot akartak visszahozni, amit a csontosodás már elzár. Tudjuk, hogy a koponyavarrat a kutacsnál még nem forr össze a csecsemőknél, ott még valami nyitva van, és ha elgondolkozunk, hogy bármely vallás teológiájában mennyire fontos a gyermek szerepe, akkor érzékelhető, hogy bizony ez nagyon tudatos vallás volt. Nem arról van szó, hogy 1853-ban Vereben kiásott trepanált koponyának a megfejtésével próbálkoztat, tehát több, mint 100 éves az idevonatkozó kutatási anyagunk és magyarázatot kellett arra találni, hogy éppen a kutacs területén miért van egy 5 cm-es kerek lyuk és körülötte a csontsarjadás miért indul el, és egyáltalán hogyan élte túl a vitéz ezt a műtétet. A 100 évvel ezelőtti orvostudomány nyitottságát tekintve sokkal tisztább és fejlettebb volt a mainál - megrökönyödve nézett szembe ezzel a ténnyel, ugyanis akkor még sem Európából, sem a világ más tájáról leletként nem álltak rendelkezésre hasonló lekelt koponyák. Az 100 esztendővel ezelőtt élt orvosok eltűnődtek és kénytelenek voltak leírni, hogy a 19. századhoz mért orvosi technikával ezt a műtétet nem lehetne elvégezni. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy egy vallásos szertartással állunk szembe, hanem egy orvosi bravúrral is szembesülnünk kell.

Innentől kezdve mindenféle hipotézis keletkezett. Az első: a koponya tulajdonosa vitéz volt, aki csatákban forgolódott, fejbe vágták egy nagy karddal, behasadt a feje, jött a jól képzett táltos orvos, megtisztította a sebet, szépen körbevágták, odatettek egy kis ezüst lemezt, és küldték a vitézt a következő csatába. Lehet, hogy volt ilyen eset is, de amikor nőknél vagy gyerekeknél látunk megnyitott koponyát, akkor tisztán érezhetjük, hogy itt nem sérülésekből eredő műtétekkel állunk szemben. Csakis egy fontos vallásos útról beszélhetünk, egy olyanfajta gondolatot lehet tetten érni, amikor az ember a saját életében haladva megpróbál egy bezárt kaput kinyitni. Ez a bezárt kapu pedig bennünk van, tehát itt, ebben az esetben az ember életében tapasztalható becsontosodást és rögzülést kellett áttörni. Nyilvánvaló, hogy itt a cél szentesíti az eszközt, mert nem mindenkin végezték el a koponya lékelésének szertartását, de az is érzékelhető, hogy akin elvégezték, az az illető egy áldozatot vállalt magára, hiszen megpróbált visszajutni egy olyan időbeni korszakba, amikor még olyan csontozattal rendelkezett, hogy a kutacs, a felső nyílás még nem záródott be, nyitva volt a másik világra. És ha megnézzük, hogy a magyar hagyomány a gyermekekről mit vall, akkor a legegyszerűbb mondás juthat eszünkbe: A kisgyermek Isten tenyerén él. Tehát a gyermek van azon a szinten, amikor még állandó kapcsolatot tart fenn azzal a világgal, amiből ideérkezett. Ennek pedig testi sajátossága, hogy még nem csontosodott meg, a koponya varratok még nem forrtak össze, és a koponya boltozat még nem keményedett meg.

A régi, nagy kultúrnépek vallásaiban, és ez tulajdonképpen földrésztől és kultúrától független ősképnek tekintendő, beszélnek egy embertípusról, és ezt az embertípust a puha csontú embernek nevezik, akik rugalmas - nem törékeny - csontozattal rendelkeztek.

A táltos beavatás egyik legnagyobb tétje, hogy van-e az illetőnek fölösleges csontja, és ezt úgy keresik meg, hogy a meglévő csontozatot darabokra törik, mert nem erre van szükség. Ez az átlagember éltető váza, de itt valami többről van szó. A gyermeki állapot - bármily különös - a koponyalékelési szertartásban az egyik kulcs. Gondoljunk az evangélium részletére, amikor az összegyűlt emberek elé állítanak egy kisgyermeket, és Jézus azt mondja: ha ilyenné nem teszitek magatokat, nem mehettek be a mennyeknek országába. Sajnos a mai biblia-kutatás ezt úgy értelmezi, hogy olyan aranyosnak, gyámoltalannak, elesettnek és ártatlannak kell lenni - de Jézus nem erről beszélt, hanem arról hogy azzal a hatalmas erővel kell rendelkeznünk, amivel egy kisgyermek rendelkezik. Az ártatlanság még nem erény, viszont egy gyermekben van meg az a hatalmas nagy erő, amit növekedési, mozgási erőnek lehetne nevezni, ami éppen 25 és 30 éves kor között már végképp eltűnik az emberből.

Ezt az időpontot a hagyomány az emberi élet útja felének nevezi, ezt nevezik krisztusi kor-nak, ekkor kell felmenni a Koponyák-hegyére és megmutatni, hogy mit tudunk a világnak adni. Ebben az időszakban lékelik a koponyákat, tehát ez a szertartás személyre szabott, személyes életidőhöz kötődik.

Eddigi vizsgálataink alapján úgy tűnik, hogy életbevágóan szükség volt a koponya megnyitására. Olyan törzsi népeknél, ahol a mai napig fennmaradt ez a szertartás, lehet érezni, hogy most már az európai kíváncsiskodók kedvéért, titokzatosságot is játszanak, és talán divatba is próbálják hozni, tudomásul kell venni, hogy igazi magyarázatot a kutatók, - az ezeknél a törzseknél végzett kutatások alapján - nem kaptak. Nem volt válasz, tehát nem tudjuk, miért.

Egyet viszont tudunk: nem minden műtét sikerült, és ettől függetlenül mindenki örömmel jelentkezett és vállalta, hogy megnyissák a koponyáját.

Ha megnyitunk egy emberi koponyát, annak az a sajátossága, hogy már nincs arculata, az Ember koponyája lesz. Tehát biztos, hogyha én a személyes életemben megnyitok egy olyan csontozatot, amit az őseimtől örököltem, akkor ezt az utat az őseim érdekében, és az elkövetkezendő emberek életének érdekében fogom majd bejárni, tehát a tét hatalmas, és az illető vállalja azt is, hogy esetleg az életét veszíti ezen az út kezdetén.

Visszatérve a Honfoglalás-kori és a Szent István király utáni évszázad leletanyagához, az egyik legfontosabb észrevétel, hogy 25-30 év körüli, főként férfiak, kevesebb számban nők, még kevesebb számban gyermekek között lehet megtalálni. Számunkra az a lényeges, hogy vitézeknek miért nyitották meg a koponya-boltozatát. Koppányról azt mondták, vitéz volt és hatalmas, ha pedig vallását kezdjük elemezni, akkor a koponya-vallásnál vagyunk. A latin nyelvű krónikákban ennek a vitéznek a váltó párja adott esetben Koppányra vonatkoztatva a bátorság. Észrevehetően nagyon egyszerűnek és iskolásnak tűnnek ezek a nyelvi adatok, de fontosak és pontosak annak, aki tudja, hogy mi a koponya-vallás. A leletek bizonyítják, hogy még Szent István után 100 év múlva is végeztek ilyen beavatkozásokat. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert Minden Árpád-házi fejedelem, vezér, király, herceg, egy személyben papi küldetést is betöltött, ha pedig valaki vezér és fejedelem volt, az azt jelenti, hogy főpap is volt, tehát vallásos szertartásokat is bemutatott, illetve a bemutatott szertartásokról tudomása volt.

Ha tudjuk, hogy mi a koponya, és milyen út tartozik hozzá, akkor érthető, hogy Koppányról azt mondják: bátor és vitéz volt. De azt, hogy bátor, az ember egy férfiról feltételezi, főleg a kardforgató időkből. Azért hangsúlyos, hogy Koppány bátor, mert a koponya-lékelés szertartásának egyik legfontosabb erénye a bátorság felszabadításában mutatkozik meg. Vannak szép, népi vallásosság körébe tartozó szövegeink, vagy ha valaki előszedi a népballadákat, magyar népdalokat, akkor általában találkozik egy különös helyszínnel. Erről a helyszínről Végvári József, Debrecenben élő nyelvész írt egy csodálatos könyvet is. Ebben a könyvben egy balladát dolgoz fel. A balladában, amit elemezni kezd, van egy helyszín, amit koponya csárdának neveznek. Kimutatja, hogy a magyar nyelvben a koponya egyik hangalaki megfelelője a kápolna, amit nyelvi úton bizonyít, de aki nem elégszik meg a nyelvi megfelelésekkel, annak idéz ballada variánsokat is. A betyár ballada, ami úgy kezdődik, hogy Nem messze van ide Kismargita, erről a helyszínről a koponya csárdához jutunk, a csárdát víz vonja körbe, és bent a betyár búsul.

A következő, Veres Jóska balladája, amiben a főszerepet szintén egy koponya játssza. Ebben a koponyában belül vagyunk, és nem derül ki, hogy ez az én koponyám, vagy egy épített csárda, amiben a betyár iszik. A balladából megtudjuk, hogy ebben a koponyában 7 hajnalon keresztül inni, utána 7 nappalon keresztül táncolni kell. Megjelenik az ivás hajnalban, ami egy áldozati szertartás. Az áldozati ivóedény neve kaponya, ebből vért isznak. A hajnal egy napon belül a nap születésének időszaka, tehát szakrális időpontról és nem mulatozásról van szó. Ha tudjuk, hogy az italáldozat az égbolton az esthajnalcsillaghoz tartozik, akkor érezhető, hogy ez csillag-vallás.

A hajnalból nappalra fordít a ballada: aki 7 nappal nem táncol... Mi a tánc, mikor szoktak táncolni a templomban (ha koponya kápolna)? Erdélyben a mai napig táncolnak, pl. halotti tor idején. Ez a koponya-szertartás útja, s egy félelmetes út, mert végig Koppányról beszélünk, mert ő a koponya-vallás útján, áldozati úton járt, és az ő szertartásos útját konkretizálni lehet.

Miért játszik épp a pásztor-műveltségben oly hatalmas szerepet a koponya, az emberfő, akár csárda formájában, akár egyszerűen oltáron lebegő alakzatban?

Itt van egy vallás előttünk, ezt nem kell behozni vagy származtatni valahonnan. Ez a magyarság vallása, és ha ennek a vallásnak az Ember koponyája az egyik fő tétele, akkor ez az Emberiség vallása, tehát itt kezdődik ez emberré válás.

Az első Ember koponyájából nyílik majd meg a keresztfa. De ez nemcsak szép gondolat, mert a szép gondolat, ha nincs hozzá erő, akkor csak irodalom marad. Lehet érzékelni, hogy a koponya-szertartás ital-áldozat útján indul el, és az Esthajnalcsillagról van szó, mert estéből ébren vagyok- hajnalban áldozatot mutatok be. Persze a mai ember, aki még nem mutatott be hajnalban áldozatot, nem tudja, hogy pont hajnalban az égbolton ragyogni szokott egy csillag, amikor a hajnali arculatát lehet látni, és itt lépünk be ebbe a szertartási útba, melyen később majd a Golgotáról, a Koponyák-hegyéről lesz szó, és Jézus Krisztus útján keresztül próbáljuk visszaigazolni az elmondottakat, maga a Megváltó az, aki egyetlen csillaggal azonosítja magát az égbolton: Én vagyok ama fényes, felkelő hajnali csillag. Ehhez azonban fel kell kelni hajnalban, hogy lássuk azt a fényes felkelő hajnali csillagot, és ekkor kell ital-áldozatot bemutatni:

A ballada folytatódik: jön egy pogány fordulat - aki 7 nap nem táncol.

A tánc egy szakrális rítuson alapuló mozgási rendszer. Akármilyen táncot akárki nem járhatott. Észre kell venni, hogy az ún. Szent Istváni térítés után, amikor elindult az ellenreformáció, akkor kezdték - és ez már tényleg a római katolikus térítés következménye - a templomban a táncot irtani. És láthatjuk, jönnek sorra a rendeletek. Miért, addig lehetett táncolni a templomban? Milyen tánc lehetett az?

Ha egy kicsit kitekintünk, akkor lépten-nyomon a régi nagy kultúrák vallásaiban találkozunk azzal az istenséggel, aki a tánc felügyelője. Megörökítették az aztékok és megörökítették Indiában is, ahol a pusztítás és az újjáteremtés istensége maga a tánc ura, Síva. Amikor erről a kozmikus táncról van szó, akkor mindenki tudja, hogy ez a tánc a szférák zenéjére való ritmusos mozgást jelenti