Paál Zoltán ózdi munkáscsaládban született 1913-ban. Ősei palóc emberek voltak, mint sokan arrafelé. Paál Zoltán élte az ózdi gyári munkások életét, megnősült, családot alapított, s úgy látszott, hogy a háborút is megússza. Azonban 1944 decemberében a szovjet front elérte Ózd környékét és 1945 januárjában a munkások közül sokat behívtak munkaszolgálatra, s elindították őket Szlovákián keresztül Németország felé. Behívót kapott Paál Zoltán is. Már a Vág völgyében jártak, a zsolnai országúton, mikor Sztrecsnó mellett egy útkereszteződésben pihenőt vezényeltek a menetoszlopnak. Éppen ott, ahol egy szovjet partizáncsoport tanyája volt, akik azt a feladatot kapták, hogy minél több embert próbáljanak megszöktetni az összeterelt emberek közül. Egy légiriadó zűrzavarában erre jó alkalom nyílt, így menekült meg a munkaszolgálattól Paál Zoltán is.
Ezen a bizonyos partizán tanyán ismerkedett meg egy Szalaváré Tura nevezetű manysi származású fiatalemberrel, aki mint később kiderült az utolsó manysi fősámán unokája volt. Tura az Ob vidéki Vezsakoriban, a manysik szent városában született. Nagyapja nevelte fel, s közben mindenre megtanította, amit egy fősámán fontosnak tartott. Így megismertette a Tórem-hitvilággal, megtanította a sámán szertartásokra, és sokat mesélt a rokon népekről, törzsekről. Elmondta, hogy él egy nép messze napnyugaton, akik nagyon régen elvándoroltak a közös szállásterületekről, más rokon törzsekkel együtt. Ezek közt találhatók az úzok egyik törzsének leszármazottai, a palúzok vagy felső-úzok (palócok) népe. Az ősi sámánhit szerint a világhónapok váltása idején (kétezer évenként), az egyes rokoni népek át kell hogy adják egymásnak a szellemi- és hitélet központját, illetve azt a feladatot, hogy gondoskodjanak ezen hitvilág fennmaradásáról és a múltban felhalmozott szellemi örökség megőrzéséről. Tura tehát küldetéssel érkezett Magyarországra, hiszen most volt itt az ideje annak, hogy ezt a feladatot átadja egy úznak, vagy magyarnak. Tura végtelenül boldog volt, mikor kiderült, hogy Paál Zoltán is palóc származású, s már a megismerkedésük elején mesélni kezdett a küldetése céljáról, a népük közös őstörténetéről. A két fiatalember között aztán nagyon erős barátság, majd szövetség alakult ki. Ez a találkozás határozta meg Paál Zoltán további életútját, s így vette kezdetét az a folyamat, melynek során ő maga is a közel 1000 rovósámán egyikévé, s e világhónap beszélőjévé vált.

1982. szeptember 29-én halt meg.